Park

Padok, kis szökőkút.

*Elindul az egyik pad felé, a szökőkutat bámulva*
Lenne pár kérdésem, bár gondolom erre magadtól is rájöttél...
*Leporolja a padot és leül*

*Gonoszan mosolyodik el, bár hosszú percekig nem válaszol. A séta közben lehajtott fejét most felemeli, és kicsit megtorpan, Vincent tekintetét kémleli*
Csak nyugodtan.
*Mondja félvállról*

Mi volt az a hókuszpókusz a múltkor, és miért akartad súlyosbítani a kezemen a sérülést mikor a szilánkokat szedegetted?
*Komoly tekintettel Amelies szemébe néz*
Továbbá, egyes vendégeknél miért jeleztek egymásnak azzal a sráccal? A másik recepcióssal.

Hókuszpók?
Drágám, ezt nevezik gyorsaságnak.
Súlyosbítani a sérülést?
Egyes japán módszerek szerint minél gyorsabban távolítjuk el a sebet elfoglaló tárgyakat, annál gyorsabban gyógyul a sebesült.
Jelzés?
Az tulajdonképpen arra szolgált, hogy kit, melyik emeletre küldjünk. Ugyanis a főnök nem szereti, ha a vendégei egy helyre zsúfolódnak be.
*Vágja rá magabiztosan*

*Pár másodpercig némán figyeli Ameliest, majd hangosan nevetni kezd. Miután abbahagyja, felkel és gyakorlatilag belemászik Amelies arcába még mindig vigyorogva*
Ugyan, ennyire már nem vagyok őrült! Nem éreztem, hogy hozzám értél volna mikor kiesett a kés a kezemből. Másrészről, azt hiszed, nem tudom milyen az, mikor az ember örül valaminek, mi több, ha valami konkrét dolognak örül...
*Kicsit hátrébb lép*
Noah mondott valamit annak a kölyöknek, ami felzaklatta, de nem hallottam. Mikor megkérdeztem a srácot, hazudott. Talán te, a másik recepciós, leszel olyan jószívű és elmondod.

*Egy pillanatig habozik, nem tudja, hazudjon-e tovább, majd később feladja a harcot, és úgy dönt, szembesíti Vincentet az igazsággal. Nagyon komor arcra váltott - egy olyan arcra, ami igazán bújkált benne, mióta ide volt láncolva ehhez az épülethez elméletben*
Hát jó. Kezdjük előről, tiszta lappal.
*Kezet nyújt, de tudja, hogy Vincent nem fog kezet fogni vele, mivel szövegelni kezd*
Amelies Wilson vagyok. Vérfétisem van, és imádom a szadizmust - már ha van ilyen, tudja. Maga egy dollhauzban van, és soha többé nem fog kijutni innen, mivel felcsalogattam a negyedikre.
Maga különleges, más mint a többiek, és a főnökömnek, Kielnek dolga van magával.
Sajnálom, de többet nem fog kijutni innen. Ezt a játszmát végig kell játszania.
És ne is próbáljon meg kiszabadulni. Nincs értelme.
Aki a negyediken lakik, mint bennragad, de csak akkor, ha különeleges.
Maga ezentúl nem más a ház számára, mint egy báb.
Aki hamarosan kénytelen lesz engedelmeskedni, és megoldani pár igazán érdekes feladatot.
*Hangja mindvégig rideg volt, de valójában élvezte - most először szembesíthetett valakit olyasmiről, ami igazán a hatáskörébe tartozik*
Nézze, én is valamilyen szinten itt ragadtam, nekem nap mint nap kell embereket felcsalogatnom a saját munkahelyem csapdájába, és sokszor utálom magam ezért. De ez a feladatom, és én is különleges vagyok. Imádom a vért - mégsem kapok belőle, csak ritka alkalmakkor. És akármilyen furcsa, imádok küzdeni is, mégsem beszélhetek erről senkivel.
Sajnálom.

*Ahogy látja a lányt megtörni, mosoly terül el az arcán, ám ez a mosoly egyre jobban az arcára fagy ahogy hallgatja a történetet. A végére arcán csak a rémület, összezavarodottság és harag kifejezései váltják egymást folyamatosan, ahogyan újra és újra átgondolja amit hallott. Arca vörös lesz a dühtől, nyitott szájjal liheg, mint valami ragadozó mikor a prédája torkát készül elharapni.*
Tehát azt mondod...hogy itt ragadtam...ebben a házban és a közvetlen területén...
*Közelebb lép, ismét alig pár centire van Amelies arcától*
...Egészen addig, amíg nem történik valami csoda, és szabadulunk ki vagy éppen halunk meg mindannyian?!
*Visszaroskad a padra, továbbra is lihegve, arcát a kezébe temeti*
Tudtad, hogy milyen életem volt...tudtad, hogy mennyit szenvedtem, és tudtad, hogy mennyire szeretnék egy rendes életet! És mégis, képes voltál odáig elmenni, hogy akár leitatva is, de felvigyél abba a...ketrecbe?!
*Amelies fejében pár pillanatra mintha emberek ezreinek sikolya zúgna, ahogy fájdalomtól sikítanak. Miután elmúlik, felkapja a fejét és vádlóan bámul a lányra*
Remélem, hogy örömödet leled a szenvedésemben...Sajnálod, azt mondtad? Sajnálod, hogy emberi életeket teszel tönkre egy olyan dologért, amelyről lényegében semmit nem tudsz?
*Felkel a padról és körben kezd sétálni, közben nem vette észre hogy hirtelen tegezi a lányt*
Akármennyire is undorodom tőled jelen pillanatban, mégis egyfajta szimpátiát érzek.

*A sikolyok hallatára felszisszen, és fejéhez kap. Meglendít egy közelben lévő ágat - és anélkül, hogy hozzáérne, gyorsan hozzávágja Vincent kezéhez, de vigyáz, nehogy nagy fájdalmat okozzon*
Figyelj, mit teszel. Óvatosan járj-kelj, minden lépésed meg lehet számlálva.
Itt nem csak te vagy különleges.
*Folytatja, miközben az ág Amelies mellé repül, és lassan pörög mellette a levegőben*
Nem biztos, hogy meg fogsz halni, ha elég erős vagy.
*Néz rá komolyan*
Hidd el, tudom, hogy jobb lesz neked itt. Innen nem vihet el rendőrség, se más hivatali szolgálat, itt korlátlanul ehetsz, ihatsz, és egy bizonyos határig ki is mehetsz.
Csak pár fejlesztő, de veszélyes feladatot kell átvészelned.
*Biccent*
Pedig ezek után kevés embernek lennék szimpi.

*Bár az ág nem ütött nagyot, de épp az egyik nagyobb vágást találta el, úgyhogy a kezéhez kap*
Ez meg mire volt jó, és mégis miért lennék "különleges"? Az egyetlen amiről tudok az az, hogy ez a rúna gátolja meg hogy ismét bekattanjak.
*Vicsorít és rámutat a bal szemfogára, aminek teljes felülete egy bonyolult rúnával van faragva*
Honnan tudnád te, hogy mi jó nekem? Tudod, milyen a bőrömben lenni?
*Lassan megrázza a fejét*
Két perc múlva sikítva sírnál anyuci után...ha tudnád mit élek át minden percben.

*Megrázza fejét keserű mosollyal arcán*
És te? Hogy ítélkezel felettem?
Azért, mert szőke vagyok, és aranyosan mosolygok nap mint nap, szerinted az egyenlő azzal, hogy nekem milyen boldog életem van?
*Arca kemény formát ölt hirtelen*
Nem ítéllek el. Nem tudom, mi lenne neked jobb, vagy rosszabb, mint eddig volt.
Csak azt tudom, hogy itt nem leszel veszélyben a hatóságoktól.
Téged keményebb fából faragtak annál, minthogy feladd az első nap.
*A férfi sebére néz*
Ne haragudj.
Akarod, hogy bekössem?

Nem hiszem hogy nincs kemény életed. Nem lehet olyan jó hogy naponta teszed tönkre emberek életét...
*Ránéz a sebzett kézfejére*
...Azt megköszönném.

*Int, hogy menjenek befelé*
Gyere, ha nem akarsz nekem még egy ágat, de azt máshova fogod kapni.
*Mutat a férfi hátsó fertályára nevetve*

*Halkan felnevet*
Csak szeretnéd szöszi...
//földszint, előtér//

[Földszint]

*Maga elé engedi Nior-t, aztán utána megy a friss levegőre* Eléggé vészjóslóak azok a fekte felhők...* néz fel az égre*

*Felnéz, és bólogat*
Mostanában folyton csak esik... eléggé lelombozó *húzza el a száját* Meg a levegő is tiszta pára *morog*

Valóban az, nem tesz túl jót az embernek... sem a közérezetének *megint kezd kissé fulladozni, de nem olyan durván mint délután* Tényleg, mesélj magadról?
Csak tudnám mi ez a folytogató érzés...

Mmm *csücsörít* Gitáros vagyok egy együttesben. A nevünk Dark Pirates. Épp turnézunk, csak most kaptunk egy kis szünetet, egy régi haverom meg ennek a szállónak a tulaja, gondoltam meglátogatom... és te? Hogyhogy ebben a városban vagy?

Szóval gitározol. Én egy fotózásra indultam. De 3 nap oda az út, de képtlenség 3 napig egyfoltában vezetni, igaz? Csak a mai éjs zakára maradok itt... aztán tovább kell állnom... sajnálnám itthagyni ezt a helyet, nagyon takaros, de muszály... *keserüen elmosolyodik* Főleg hogy egy ilyen kis szépség i s van itt...

Hát igen *simítja meg a haját büszkén*
Mellesleg, nem olyan jó hely ez... nem tudom, az a hülye tulaj miért nyitotta meg megint... én minél hamarabb szeretnék elhúzni innen, csak találkozni szeretnék vele *mosolyog, és belekortyol a koktélba*

Szerintem remek hely. Főleg, hogy az embert lépten nyomon felismerik *Noirra sandít* Egyszer, ha kijótékonykodtam magam, elvonulok egy szigetre, és nem dugom ki onnan többé az orrom...

*Felnevet*
Szar lehet, az tény... otthon engem is idegesít... de azért magamban örülök, hogy ennyien szeretnek!

Nem szeretem, hogy ennyien rajonganak értem. Csak beletörődtem a sorsomba. Te magad maitt akrtál híres lenni, gondolom. Én meg azért lettem híres, mert ezt várták el tőlem. A kettő között erő külömbség van, nem gondolod?

Az lehet...
*Megáll, és elgondolkodik*
De, ha nem szereted, miért nem hagyod abba? Megteheted, nem?