Előtér

Ugyan, én is szívesen megöllek ha véletlenül megint elszabadulsz.
*Szintén mosolyogva, egy váratlan mozdulattal magához húzza Ameliest és szorosan átöleli. Mély levegőt vesz hogy érezze a lány édeskés illatát, aztán észrevétlenül Noethire kacsint.*
Te is nekem...

*Amikor egymás elszabadulsáról és aláláról beszéltek Noethi csk zavart mosollyal figyelte őket.*
Tényleg összeillenek...
*Majd mikor Vincent átölelte a lány s felé kacsintott nyugtatóan s mosollyal pillantott rájuk aztán szét.*
Akkor... majd elkezdek gyakorolni....

*Halványan elmosolyodik, őt Vincenttel ellentétben senki nem látja. Oly' törékenynek látszik a férfi karjaiban, hogy látszólag majd' összetörik, de mégis jólesik neki az ölelés. Fáradtan engedi el a férfit, a sok idegesség után most jólesett egy kis pozitív érzés. Bár... Évek óta nem ölelték meg ennyire szeretetteljesen. Arca kisimul, miután Noethire néz mosolyogva*
Mindenképp. Akár rajtam is. Vagy esetleg nekieshetek Vincentnek, és majd gyógyítgatod a sebeit. Bár ő elég nyávogós típus, lehet még kétszer el kéne törnöm a vállát...
*Kuncog*

*Bár Amy elengedte, ő tovább fogja a kezét. Most nem akarja elengedni egy jó ideig, régen ért már hozzá. Felháborodást színészien túljátszva szólal meg ahogy szóba kerül a nyávogós Vincent és a verés.*
Méghogy én, nyávogós? Ha tudnád, hogy miket művelsz álmodban, nem neveznél engem nyávogósnak! Majd eltöröm én a te válladat, vigyázz mit mondasz te lány...!
*Hangosan felnevet, talán még mindig színészkedik, de a nevetés őszinte. Noethi felé fordul, már csak mosolyogva.*
Mi megyünk aludni, holnap reggel a szöszi kap egy kiadós reggelit mert már szinte csak csont és bőr. Neked pedig köszönöm a segítséget; az eddigieket és a következőket is.
*Ahogy Ameliest átkarolva elsétál Noethi mellett, vigyorogva lehajol és egy puszit nyom az arcára.*
Jó éjszakát!
*Mikor belépnek a liftbe, Amy játékosan civakodni kezd Vincenttel a megcsalásról, aztán a liftajtó becsukódik.*

*Mosolyogva hallgatja őket, és zavart vigyorral pillant rájuk mikor a verekedésekről van szó. Végülis a szeretett egyik formája ez is....Néha kell harcolni.*
Ha eldurvulnak ezek azért hívjatok.
*Nevet halkan s mosollyal néz ,őszintén Amyre.*
Köszönöm Amy....tényleg.
*Majd meglepődik Vincent puszijánál és nevetni kezd a liftes incidensnél. Úgy érzi végre megint minden a régi lehet. Lassan ugrik le a székről mikor a lift már elment és sóhajtva nyítja szét a tegnapi cetlit.*
Mégsem jöttél....talán..holnap..
*Figyeli, elemzi ,mintha az választ adna neki ,majd elrakja és komolyan néz a pultra. Bár csak kifakadás volt, igazat adott Amynek és hibáztatta magát. Erősebbnek kellett lennie...ez volt..és kész. Váratlanul egy erteljes ütéssel vág bele a pult lapjának s megroppan a kézfeje. Fájdalmasan harap az ajkaiba mialatt összehúzza a szemeit.*
Igen...újra el kell kezdenem gyakorolni.
*Gondolta mialatt elindult s mikor visszaért a lift felment a szobájába.*

*Vidám arccal csusszan ki a liftből, a tegnapi nap végül is nagyon jól sült el, pláne az éjszaka. Jó érzés volt megint Amelies mellett aludni, egészen megnyugtatta a gondolkodását. Mint egy kisgyerek, úgy ül oda a bárpulthoz, és rendel egy pohár kávét.*

*Dobozokkal sétál ki egy is helyiségból ,majd lerakja öket s sóhajt egyet. A kezére néz amit tegnap a bátyja ellátott. Még mindig bele nyílalt a fájdalom ha használta ,így most is összehúzta néha egy-egy pillanatra a szemét. Ekkor észrevette ,hogy az egyik bárpultos intett neki, jött a váltás. Lassan indult meg, majd mosolyra fordult az arca ,legalábbis felvette ahogyan egy ismerőst látott meg. Szeretett itt dolgozni, mert addig is lefoglalta magát, és a ruháját is megszokta már. Kitolta a férfi elé a kávét mikor az éppen nem figyelt s a mosolyára elmosolyodott.*
A kávéja.
Jó reggelt, csak nem jól aludt valaki?
*Nevetett halkan s úgy rendezte a dolgokat ,hogy jobb keze ne látszódjon.*

Köszö-Á, jó reggelt Noethi, csak nem megtetszett a munka? Vagy csak a ruha kényelmes?
*Mosolyogva emeli fel a csészét és kortyol bele a löttybe, közben fél szemmel a lány jobb kezét figyelve.*
Rejtegeti...Noethi-Noethi, ebben még amatőr vagy!
*Lerakja a csészét a pultra majd rámutat.*
Tennél bele egy kis cukrot? És ha már kérdezek, szabad tudnom, mit rejtegetsz a kezedben?

Megigazgattam a szoknyát, szóval már az is kényelmes. De amúgy a munka tetszik. Végre csinálok valamit, hiszen a többit mindig el tudom végezni. És mostanság mindenki bezárkozott.
*Mosolygott ,majd megdöbbent egy pillanatra és zavart mosollyal pillantott rá. Kinyújtotta egy kicsit a nyelvét gyerekesen.*
Lebuktam..igaz?
Tessék.
*Tett bele pár kanál cukrot és elkezdet pakolgatni az üveg itókákat a polcra.*
Semmit nem rejtegetek. Csak nem szerettem volna nagy dombra verni a dolgot, hogy ilyen ügyetlen vagyok.
*Pillantott a kötésre.*

*Sejtelmes vigyor húzódik végig az arcán ahogy Noethi belerakja a cukrot a kávéba. Lassan kevergetni kezdi, közben halkan, de megértő hangon megszólal.*
Magadon gyakoroltál?

*Már megsem lepödik csak halványan elmosolyodik és leül végül Vincentel szembe. Tudta ,hogy a férfi értelmes és felesleges neki kertelnie, de mégsem akarta ezt elárulni. Hiszen ő csinálja...senki nem tehet róla. Mivel vendég kevés volt öntött magának egy kis baracklevet és azt kezdte iszogatni.Halványan elmosolyodott mialatt úgy figyelte az italt ,mintha varázs nedű lenne és megoldana mindent ami most nyomja a szívét.*
Tudtam ,hogy rájösz.
Tudod...tudom, hogy Amy csak hirtelen felindulásból mondta. De igaza van. Ha akkor nem rontom el, Noahnak most nem lenne baja. Ha nem hagyom rá már meggyógyithattam volna. Nem szeretném elrontani többé soha. Sem rajtad, sem rajta, sem Amyn és senkin. Túl fontosak vagytok nekem. Ezért nem zavar a fájdalom, inkább gyakorlok. Bár tegnap Ray leállitott....

*Bólogatva hallgatja végig a lányt, aztán belekortyol a kávéba.*
Amynek igaza van, igen. Megértem, ha magadon gyakorolsz, mert másokat nem akarsz veszélybe sodorni. Tedd azt, amit jónak látsz, de tedd a józan ész határain belül. Oké?
*Ismét iszik a fekete löttyből, aztán közelebb hajol.*
Én is magamon gyakorolok.

Oké.
Megpróbálom.
*Mosolyodott el s ismét ivott a barackból. Aztán lepetten nézett fel rá.*
Magadon ? Folyamatosan átéled azt a napot ? Napokat ?
Szerintem... sokan így vagyunk.
De tudod...támadt ötletem. Ha Ray belemegy... talán tud segíteni ő is majd az erejével amikor megcsináljuk rajtad.....azt.
*Mondta halkabban rápillantva s néha pillantott végig csak azon a kevéske emberen akik most itt békésen és tudatlanul töltötték a napjukat.*
Talán, tudja fékezni egy kicsit a másik részed.

Ezen még elgondolkozom, de ha Ray belemegy, akkor köszönöm a segítségét. Ha már a gyakorlásról kérdeztél...
*Előveszi a kopott bőrmaszkot a zsebéből.*
Ahonnan jövök...Beacon of Hope Lunatic Asylum. Az utolsó két szót az 1800-as évek környékén használták, mikor brutális módszerekkel próbálták gyógyítani az elmebetegeket. Elektrosokk, jeges vízben fürdetés, ugyanilyen vízben átázott ruhák viselése, részleges és teljes lobotómia, másnéven homloklebeny-metszés. Nem vált be, és nagy volt a halálozási rátája ennek az eljárásnak, ezért az ilyen intézeteket betiltották...
*Elgondolkozva a szája elé rakja a maszkot; beszéde kissé tompább hangzású lesz, de még érteni.*
Ilyet azóta csak különlegesen veszélyes pácienseknél használnak, ugyanígy a kényszerzubbonnyal is. A hely arról volt ismert...nem, nem volt ismert. Egy rendes pszihiátriának tűnt, de más volt odabent a helyzet. Vagy illegálisan, vagy legálisan kísérleteztek különböző gyógyszer- és drogkezelésekkel. Új, úttörő módszerekkel kísérleteztek a szerencsésen kiválasztott betegeken, annak reményében hogy állapotuk javul, vagy esetleg meggyógyulnak...
*Elengedi a maszkot, ami rögzítés híján tompa puffanással lehull a pultra.*
...vagy pedig, amennyiben a kísérlet sikertelen volt, névtelen halottként hamvasztják el őket. olyan gyakori az ilyen eset, de van belőle bőven azóta amióta ez a hely üzemel. Egyéb gyógyszereket is tesztelnek ott, nem feltétlenül mentális betegeknek, és egy-két dolog nem is gyógyszer...
*Felemeli a bőrdarabot, és nézegetni kezdi.*
Azokat a napokat élem át, amikre emlékszek odabentről...jobban mondva, azokat az emlékfoszlányokat. Rémesebbek mint akármelyik eddigi illúzióm.
*Sokatmondóan Noethi szemébe néz, majd egy apró hatásszünet után folytatja.*
És nem torzítom el őket. Csak a valóság.

*Hosszan nézi mialatt hallgatja s bár nem akarja arcára kiül az a szörnyűség amit gondolt mialatt hallgatta. Néha elpillantott ,mitha nem akarná elfogadni ezt a tényt aztán újra vissza vezette tekintetétt. Amikor Vincent befejezte és látta a tekintetétt, szomorúan pillantott el. Baracklevébe kortyolt ,feszülten.*
Bár betegek, de ők is emberek. Ilyen szörnyűségekhez nincsen joguk...nem lenne a többinek.
Ez így szomorú...és elhiszem, hogy szörnyű.
*Pillantott hosszan a maszkra, majd halványan elmosolyodott s rámutatott.*
Tudod...már láttam ilyet... még nagyon kicsi koromban.

*Ismét a szájához emeli a maszkot, mély levegőt vesz.*
Szinte még érzem a vérem szagát benne...
*Kíváncsian és meglepetten nézi a lányt.*
Igen? Hol láttad? Ha jól sejtem, nem egy játékmaszk volt...

Nem...nem játék volt.
*Rázta meg a fejét miallatt kitámasztotta egyik ujjával.*
Már pontosan nem emlészem. Olyan 4 éves lehettem.
Anyámmal mentünk el oda, a bátyám is ott volt, de nem láttam sokat.
Aztán bementünk egy terembe és azt mondták ,várjak míg beszélgetnek.
De...nem vártam. Kíváncsi voltam és kimentem a nyuszimmal....embereket láttam, sokat, majd egy férfi akin hasonló maszk volt. Nagyon megijedtem tölük...de..aztán ez elmúlt. Anya ezútán sokszor járt oda és vitt engem is. Egyszer az egyik örült leült mellém mosolyogva s azt mondta. Különleges életem lesz, ezért figyeljek oda rá.
*Zavartan elnevette magát.*
Igaza lett...kigondolta volna. Hogy itt végzem.
Tudod.... nem tudom anyu mért ment annyit oda, vagy,hogy Ray mért tagadja. De bennem maradtak ezek, mert nagy hatást tettek rám. Nem mindenki volt szörnyű...sőt.

*Elgondolkozva hallgatja a történetet, a végén megszólal; ismét olyan mintha magának mondaná, hangosan gondolkozna.*
Egy helyen viselnek ilyet, a zárt osztályokon, és csakis az ön- és/vagy közveszélyes betegek...Gondolom látogatóba mentetek. Ray valószínűleg azért tagadja mert A; akarattal kilöki a tudatából az emlékeket, nyilván ha ez a helyzet, fájó emlékkel kapcsolatos, B; ez bár nem logikus, de mindenképpen egy opció; őt mentetek meglátogatni.
*Félmosollyal az arcán vállat von, miközben továbbra is a semmibe bámul.*
Puszta elmélet, semmi más. Csodálatos.
*Noethi felé fordul, mosolyogva.*
Elnézést, megint elkalandoztam...mit is mondtam az előbb?

*Noethi bológatva hallgatta mialatt néha kiszolgálta a jövő vendégeket ,akik aztán el is mentek. Végül mikor vissza fordult döbbenten pillantott rá ,s vissza ült a helyére. Elgondolkodott, majd bólintott.*
Azt mondtad vagy Raynek fájó emlék van ott ,ezért nem szívesen emlékszik rá, vagy B, hogy őt látogattuk meg. Nem is tudom....nem emlékszem de....
Ha ígyis lenne.....sosem tett erre utaló jeleket.
*Sóhajtott, majd elmosolyodott halványan.*
Nálatok...voltak látógatók?

Á, bocsánat. Néha elkalandozok és mindent analizálok, általában hangosan, Rossz szokás...
*Tekintete a maszkra vetül, mintha abból szedné a válaszokat.*
Látogatók? Nem. Már, ha rokonokra és ismerősökre érted. Párszor láttam magas rangú katonai tiszteket, de általában csak öltönyös alakok jöttek, 'ellenőrizni' valamit. Akik bekerültek oda, általában halottnak lettek nyilvánítva, vagy pedig szigorúan megtiltották nekik és a családoknak, ismerősöknek hogy kapcsolatot tartsanak fent velük.
*Komoran a pultra pillant, és belekortyol a kávéjába.*
...Bár a legtöbbünk nem volt olyan állapotban hogy képes legyen erre. Aki mégis, csak idő kérdése volt hogy rosszabbul legyen, és menthetetlenné váljon. De kísérleti alanylak pont jó volt...
*Felkapja a fejét és Noethire néz.*
Biztos akarod ezeket hallani? Nem tudom szebben mondani...

*Elgondolkodott majd bólintott határozottan*
Igen. Tudod, bár nem értem ilyenkor az embereket, rájötem valamire.
Azok különlegesek a ház számára akikel történt anno valami. Bármi ami trauma lehetett ,vagy csak nem tudták elfogadni a dolgokat. Kinek kisebb ,kinek nagyobb dolgok. Szeretném hallani, hogy megértselek hátha jobban megtudlak gyógyítani, és mert úgy érzem, így a házzal is kapcsolatot létesíthetek.
Beszéltem már hozzá...éreztem már az erejét...de nem tudom, miért mi. És hogyan tovább.
Nem véletlenül vagyunk itt.

Hát, csak kérdezned kell, és elmondom amit tudok. Legalább kibeszélem magamból. Nehéz volt benntartani...
*A traumás elméleten ő maga is elgondolkozik; ez eddig nem jutott az eszébe.*
Érdekes, ebben a traumás dologban igazad lehet. De várj...hogy érted, hogy kapcsolatban voltál a házzal, beszéltél hozzá...? Én csak hallottam dolgokat a falakból, de több mint valószínű hogy azok nem a ház miatt voltak, hanem a fejem miatt.

Na látod.
*Mondta nagy mosollya majd elgondolkodott és magyarázni kezdet.*
Amikor még nem volt kialakulva a képességem.....
voltak pillanatok mikor nyomást éreztem, néha hangokat, mintha hallotam volna, végül elájúltam napokig mert nem bírtam. Aztán ,mikor már rájöttem a képességemre és Noahval is beszéltem erről, csakúgy néha beszélgettem a házhoz. Hiszem, hogy mindent hall. A falaknak mintha fülük lenne...csak mi nem kommunikálunk vele. Ő meg játszik...vagy mert unatkozik, vagy mert terve van velünk...vagy azt akarja ,hogy figyeljünk fel rá. A kapcsolat nem viszonzott.
*Nevetett mialatt beleivott a lébe.*
Vagyis... sokszor nem válaszol. Vagy pedig nem értem a jeleket. Ki tudja.

*Tátott szájjal figyeli a történetet, nem volt róla fogalma hogy a ház ilyesmikre is képes lehet.*
Ez...ez érdekes. De ha terve van velünk, akkor berágott rám amiért Olivia halott. Jobb lenne, ha végre tenne valamit, a végére akarok jutni ennek az őrületnek...
Visszatérve rám; jó pár dolgot elhoztam az intézményből, köztük a saját aktámat is a nyilvántartásból. Nem tudom miért hoztam el, azt hiszem...kíváncsi voltam.
*Enyhén gonosz mosoly ül az arcára ahogy visszaemlékszik.*
Azt tudom, hogy nem tudtak megállítani...egy kerámiatőr amit Faust hagyott nekem, és ami épp a kezem ügyébe akadt, azt használtam hogy utat törjek magamnak. Szerencse, hogy nem voltak abban a szárnyban biztonsági őrök, csak kigyúrt "ápolók" és a mocskok akik védőfal és megfigyelőtükör mögött mertek akármit is tenni.
*Megissza a kávéja maradékát, majd folytatja a mondandóját.*
Elhoztam az aktámat, pár nyomtatott naplót a kísérletek..."haladásáról", fotókkal együtt, a maszkot, a zubbonyt, és a kalapomat. Azt hiszem, ennyi...Tudtam, hogy ha elkapnak, akkor legalább azokat a szemeteket is magammal rántom, és nyilvánosságra hozatom a dokumentumokat, a fotókkal együtt. Ki tudja, hogy milyen állapotban lennék ha nem oda kerülök...

*Mosolyal néz a férfira ,majd kiváncsian hallgatja s bólint elgondolkodva. Végignéz a vendégeken majd mikor csend van ismét Vincentre pillant.*
Megnézhetném majd az aktádat ? Hátha találok benne olyat, ami a segítségünkre lehetne. a látom a kezeléseket...vagy bármit akkor talán többet tudhatnánk.
Felhívnám telefonon Ray egyik barátját aki orvos...
Ő is lehet többet tudna mondani.