Előtér

*Múltkor, a Vincentes eset óta nem járt a negyediken. Hogy is járhatott volna, belépése a mai napig tilos volt. Napokig szobájába volt bezárkózva, és próbálta felfogni, hogy valójában mi is fog ezek után történni. Régebben sejtelme sem volt arról, hogy mi vár rá, és most, hogy a férfi elindította talán a cselekmények sorozatát, elfogta a félelem. Ritkán nyílt meg másoknak - sőt, ha úgy vesszük, szinte soha -, s így, hogy tudta, állapota kezd labilis lenni, jobbnak látta, ha eltűnik egy kis időre. Kiellel nem beszélt azóta, bár tudta, hogy a csomagot, amit az elmúlt hetekben oly' nehezen szerzett meg neki, át kell adnia.
Aznap is a szobájában feküdt - jórészt csak azt csinálta, ha éjjel nem ment le valamennyi ennivalóért. Lefogyott pár kilót, arca beesett volt, nem törődött magával. Azonban tudta, ha túl sok időre tűnik el, keresni kezdik majd, és semmiképp sem akart magyarázkodni senkinek. Mégis milyen gyáva idióta fordul magába ennyire? Semmitől nem kéne félnie. Hisz nem árthat neki senki - egyelőre erősebb a többieknél, bár nem tudja, hogy ő képes lenne puszta élvezetből legyilkolni valakit. Noaht sem látta hetek óta, és kezdett aggódni érte, mégsem kereste fel soha. Nem volt képe a szemébe nézni, borzasztóan szégyellte magát azóta, hogy ekkora galibát okozott neki. Ráadásul rátett a tudat, hogy egy rothadó hullát kell eltakarítania valahogyan a negyedikről. Látott már hullát, nem félt tőle, hanem inkább a látványtól aggódott. Általában hányni szokott ilyen esetekben, és semmiképp sem akarta, hogy más így lássa. De hogy fog feljutni a negyedikre? Talán Noah segíthetne neki... Hiszen napok óta ott rohad...
Dolgoznia kell. Kénytelen lesz. Összeszedte magát, és kissé ziláltan, komor tekintettel jelent meg a földszinten. Mereven besétált a pult mögé, átvette a kötényét, majd arcára festette műmosolyát*

* A lift foglalt volt mikor sietve szedegette a lábait ,így lefutott a negyedikről, vagyis ahogyan próbált. Ahogyan leért ,nekitámaszkodott a falnak és kilihegte magát. Tegnap este még alakított a szoknyáján, hogy ne húzódjon fel és ne kelljen mindig azt igazgatnia. Végre lassabban kezdte venni a levegőt s felpillantott mikor ismerős arcot vett észre. Nagy mosollyal kezdett futni a szőkeség felé s nyúlt a vállához.*
Szia Amelies! Hogy vagy? Rég nem láttalak....
Úristen....mennyit fogytál mostanság ?
*Kérdezte aggodalmasan ,majd a ruhájára pillantott s zavart mosollyal magyarázkodott.*
Beálltam ...néha segítek az itteni dolgozóknak...
Amy.. beszélnem kell veled....

*Az ismerős fekete szemeteszsákot a kezében markolászva sétál le a lépcsőn. Idegesen ébredt ma, bár nem sokat aludt, és azt sem kellemesen; minden este rémálmok kínozták az eset óta, ha elég hülye lenne hozzá, biztosan megölte volna magát, már rögtön azután hogy rájött mit tett. Meglátja Noethit, és mosollyal az arcán sétál oda.*
Szia Noethi, Noahval minden rendben...?
*Egyre jobban elhalkult ahogy észrevette Ameliest, a pult túloldalán. Kirázza a hideg, nem tudja mit is mondhatna neki. "Szia, nem öllek meg, nyugi"? Elkeseredve nézett a lányra, látta hogy nagyon lefogyott, és ez több mint valószínű hogy miatta van. Lesütött szemekkel próbál valamit kinyögni, ami értelmes.*
Szia...Amy.
*Hát, ezen túl van. Nem túl sokatmondó, de valami, nem...?*

Á, Noethi!
*Arcáról a műmosoly egy pillanatra sem tűnik el, kedvesen int a lánynak, miután egy poharat kezd törölgetni*
Jól vagyok köszönöm, csak sok dolgom volt mostanság... Rendet kellett tennem a szobámban, meg volt pár elintézendő dolgom. Ó, én fogyni?
*Végignéz magán, habár tudja, hogy a lánynak igaza van, hisz napok óta nem evett*
Már amúgy is rám fért volna.
*Elmosolyodik*
Beszélnünk? Mesélj csak, most itt leszek egész...
*Fejezné be a mondatot, de észreveszi, hogy Vincent is megjelent a pultnál*
...este.
*Arcán a művigyor észlelhetően lejjebb lankad, bár próbál a pohárra összpontosítani*
Neked is szia, Vincent..
*Válaszol úgy, hogy rá sem néz*

Jó...mert szeretnék szólni valamiről...
*Kezdte mosollyal a lány ,majd mikor hallgatta ahogyan Vincent köszönt biccentett felé mosollyal.*
Szia. Igen... elvileg...de ma szeretnék vele találkozni. És próbálni folytatni....
És igen Amelies...emiatt szeretnék veled beszélni. Noah nem emlékszik innen semmire. Próbálok most vele még jobban összebarátkozni ,mert ha megbízik bennem akkor helyre tudom hozni amit elrontottam...de gondoltam jobb ha szólok ,mielőtt rátámadnál.
*Hajolt meg a szőkeség előtt.*
Nagyon sajnálom.... nem akartam neki rosszat...
*Majd szomorúan pillantott rájuk ,s ahogyan érezte a fagyos hangulatot próbált valami vidámat felhozni ,kedves mosollyal. De látta jelenleg ,még barátnője mosolya is mű... nem hogy a kedv amit próbál feljebb hozni.*
Szóval.... egész este itt leszel úgye ? Az jó. Örülök.
Mond Vincent, gondolkodtál azon amit mondtam ?

*Nem tudja hogy mit mondjon, utálja az ilyen pillanatokat. Nem is tudna mit mondani, legalábbis nem itt, ennyi ember előtt. Noethi kérdésére felpillant, kicsit összezavart ábrázattal az arcán.*
Min gondolkoztam...?

*Amint Noethi mesélni kezd, arcán teljes megdöbbenés jelenik meg. Szemei kikerekednek, és a pohár törölgetését is befejezi. Leteszi a pultra, majd dermedten hallgatja a lány szavait.*
Mi? Hogyhogy nem emlékszik semmire?
*Most arcán a düh, és a félelem érzelmei jelennek meg, felváltva*
Miért? Azóta sem gyógyult meg? Miért, Noethi? Miért?
*Látja, hogy a lány megdöbben reakcióján, ugyanúgy, ahogy az előbb ő tette. Szabad keze ökölbe szorul, és próbál uralkodni érzelmein. Újra nekilát a pohárnak, hiába csillog-villog már, ám egy feszültebb pillanatában az üveg összetörik kezei között. Egy percig nem csinál semmit, csak bámulja vérző kezeit.*
Mindjárt... eltakarítok.
*Kezét továbbra sem mossa meg, csak támaszkodik a pultnál, és figyeli Vincenték beszélgetését*

* Noethi megdöbben a lány reakcióján s egy pillanatig csak nézi ,majd váratlanul hajol ismételten meg s lesüti a szemeit szomorúan.*
Sajnálom..én,...
Amikor meggyógyítottam még nem uraltam az erőmet és emiatt valamit elronthattam...azóta mikor jelentkeztek a tünetek próbáltam erre rájönni ,de Noah tagadott mindent. Sajnálom...most azon vagyok minden erőmmel ,hogy jobb legyen neki. Ne aggódj ,hamarosan minden a régi lesz... Sajnálom!
Nem tudom..sajnálom...sajnálom Amy...
*Suttogta a végét megtörve ,majd leült s csak akkor pillantott fel mikor a pohár széttört.*
Amy a kezed.... fáj ? Hagy gyógyítsam meg...én...
*Majd végül ahogyan látta a szőke lány tekintettét inkább lesütötte a fejét és a tekintettét, az asztal lapját bámulva.*
Sajnálom...

*Nincs mit mondania, úgyhogy inkább kimarad a beszélgetésből. Nem tud hozzáfűzni dolgokat, ez most a kettejük ügye, nekik kell megbeszélni. Aztán a szétpattanó üveg hangjára felkapja a fejét, és ránéz Ameliesre. Aztán szó nélkül átsétál a pult másik oldalára, és halvány mosollyal kezdi összeszedni az üvegszilánkokat.*
Nem vágtad meg valamelyik eredet, Amy?
*Fél szemmel a lányt figyeli, a másikkal az üvegszilánkokat, ennek köszönhetően megvágja a mutatóujját az egyik szilánkkal. Elkapja a kezét, ujját a szájába veszi, majd pár pillanat után folytatja a darabok eltakarítását.*

*Továbbra is bámulja kezeit, a vér látványa teljesen elborulttá teszi. Noethi hangját szinte elnyomja saját gondolkodásának hangos zöreje, olyan érzése van, mintha csak egyedül lenne a teremben. Minden elhomályosul körülötte, Vincent hangjára hirtelen feleszmél*
Nem.. Nem, nincs semmi bajom...
*Mondja ijedt tekintettel, majd a sajnálkozó Noethire bámul*
Mi.. Mi történt?

*Noethi felpillant szomorúan mikor Amy megkérdezi, de nem válaszol. Lesüti a szemeit és csendben megemeli kezeit, ujjaival mintha táncot ejtene ,mozognak különféle irányokba. Ennek eredményeképp Amy kezéről kezd felszáradni a vér ,majd a seb is eltűnik. Kezeibe veszi a poharat s annak a tartalmát kezdi nézni.*
Én..tényleg sajnálom.
Hagyd Vincent... segítek..
*Állt fel és hozta a seprűt és a lapátot majd takarítani kezdett. Nem mert barátnője szemeibe nézni.*

Mindenki szomorú, te jó ég...
*Megcsóválja a fejét, majd feláll és hagyja hogy Noethi takarítson fel, bár nem szívesen teszi ezt.*
Köszönöm, de megoldottam volna.
*Aztán Amy felé fordul, tudja hogy le kell rendeznie ezt a dolgot, méghozzá most. A vállára teszi a kezét, és kicsit távolabb tolja, majd elé áll és a szemébe néz, bár vonakodva.*
Nézd, tudom hogy félsz tőlem, és felzaklattak ezek a dolgok...megértelek, mert tényleg veszélyes vagyok, de...de én nem akarom hogy félj tőlem ha a közelemben vagy. Ezért döntöttem úgy, hogy amíg Faustot nem sikerül utolérnem, elzárom magamat az emberek elől.
*Az utolsó pár szó nagyon nehezen jön ki a száján, nehéz kimondani, de még nehezebb lesz megtenni. Mély levegőt vesz, oldalra néz, a bejárati ajtóra, aztán folytatja.*
Nekem te vagy itt a legfontosabb, és nem akarlak többet bántani. Sem másokat. Szeretném ha segítenél ebben nekem és Noethinek. Megtennéd?

Nem-nem...
Semmi gond!
*Kapkod össze-vissza, hogy segítsen Noethinek, de később belátja, hogy nem fog menni, így inkább csak áll, egyhelyben. Vincent kihasználva a helyzetet megfogja két vállát, és magyarázni kezd. Miközben mesél, kezdi megszokni, hogy folyton ledöbben. Idegei kezdik nehezen bírni már ezt a folytonos stresszt...*
Mi.. Mire akartok kérni mégis?!

A szanatóriumból elhoztam a zubbonyomat és a maszkomat, hogy...hogy emlékeztessenek hogy honnan jövök. De úgy látszik hogy szükség is lesz rá...Noethi egyedül nem tudja rámadni, azt mondta segítség kell...elvállalnád? Kérlek, ígérem nem látsz utána jó darabig, ha úgy akarod...
*Arca szomorúvá válik mikor egyáltalán arra gondol, hogy a nő akit szeret nem akarná látni. Már lélekben nagyjából felkészült arra az eshetőségre, hogy esetleg vége a dolgoknak. Bár erre nem tud teljesen felkészülni, azért megpróbálta. Lerakja a pultra a fekete nejlonzsákot, és várja a lány válaszát.*

*Inkább nem szól semmit csak elpakol majd rájuk néz. Tudja jól ,hogy mostanság túl sok a bonyodalom és a stressz és ez senkinek nem jó. Másrészt meg, ez tényleg csak az ő dolguk. Nem szólhat most bele. Lassan hallgatja őket ,majd felpillant mikor előkerül a fekete szatyor. Kíváncsian pillant a szőke lányra s elgondolkodik. Tudja mit érezhet mind kettő...és most...befuccsolt. Nem tud semmit tenni.*
Segítek...ha tényleg ez a megoldás...
Amy...
*Pillant végre rá.*
Rajtad áll.. mit gondolsz?

Megőrültetek?!
*Amint a férfi előkapja a a hatalmas zsákot - magyarán a kényszerzubbonyt, ismét ledöbben*
Te őrült! Nem félek én ennyire tőled, hogy kényszerzubbonyba zárjalak!
*Akad ki, és mikor észbe kap, hogy túl hangosan beszél, lehalkítja magát*
Erre semmi szükség. Nem félek tőled. Tudom, hogy bármikor tudnék én is végezni veled...
*Nevet fel az elég abszurd mondatán*
Noethi, te pedig, ha bármikor ilyen ötlete támadna, üsd meg kérlek... A kedvemért!
*A pultot kezdi törölgetni*

*Meglepve, hitetlenkedve pillant a lányra.*
Semmi kétségem nincs arról hogy tudnál végezni velem, de...de ha nem félsz tőlem, miért nem jöttél ki a szobádból eddig? Miért siettél el, azt mondva hogy meg ne próbáljak a közeledbe menni?
*Leül a földre és hátát a pultnak támasztja, kalapját leveszi és a térdére rakja.*
Miért nem szóltál hogy nem félsz...? Ha tudnád hogy mit éltem át...
Másrészről, vannak itt olyan emberek akik nem tudnának velem mit kezdeni...miattuk is csinálom, akármennyire sincsen kedvemre.

*Noethi egy pillanatra meglepődött majd elmosolyodott Amyre pillantva. Zavartan vakarta meg a fejét.*
Ami azt jelenti már tegnap felpofoztam...szóval nem lesz gond ha kel....de csak nem.
Nem tudom mi lenne a helyes. Bizom benne ,hogy több ilyen nem lesz, de én már a tegnapi ötletétt is durvának találtam.
*Pillant a férfira a késes ügy miatt majd elmosolyodott ahogyan hallgatta s vissza ült az asztalra. Kiváncsi volt ,hogyan alakul kettejük között a dolog, de ez alatt a fejében más gondolatok is támadtak. Mindenképp meg akarta gyógyítani Noaht. S várta ,hátha feltünik bármikor is. Ahogyan a cetliben írta.*

Nem én félek...
Az emberektől féltelek...
*Vágja oda mogorván*
Ha kinyírod a különleges vendégeinket sorról sorra, a ház kegyetlenebb dolgokat fog tenni... Olyan dolgokat, amikről sejtelmed sincs. A kényszerzubbony nem megoldás. Csak szenvednél. És különben is. Én hiszek a sorsban. Ha valakinek meg kell halnia akár így, akár úgy, akkor ez van... De nem szeretnék utánad takarítani, érted? Utálom, amikor a vérben forgó szemeiddel közlöd, hogy nem te voltál, hanem ő... Ez nem mentség. Megölted. A te lelkedre van bízva, hogy mennyire bánod, mennyire nem... A kényszerzubbony amúgy is csak ideiglenes megoldás. Szánalmas, hogy az emberek elől menekülni akarsz. Inkább végy erőt magadon...
*Szinte sziszegi a szavakat. Mondandója közben kezei ökölbe szorulnak az idegességtől*
Engem pedig el is kerülhetsz amikor ilyen állapotban vagy.

*Megrázza a fejét.*
Nem akarok összeveszni veled, ne kapd fel a vizet. Azt hiszed, én megölnék egy embert? Talán, ha ártott nekem. De nem egy ártatlan embert, mint Olivia. "Én" alatt nem a testemet értem.
*Megkocogtatja a fejét, majd feláll a földről.*
Amikor azt mondom "én", vagy "ő", a tudatra értem. Igen, ez a fizikai test ölte meg Oliviát, de nem ez a tudat. És a személy nem egyenlő a testtel.
*Közben leporolja a nadrágját, aztán kitölt magának egy pohár almalevet, közben a mellkasára csap egyet.*
Tudat...lélek...hívjuk ahogy akarjuk, ebben a testben nem egy van belőle.
*Belekortyol az italba majd lerakja a pultra, aztán rátámaszkodik, lassan csóválva ismét a fejét.*
Nem hiszem hogy érted. "Ilyen állapotban" nem tudom irányítani a testemet. Két dolog tud magamhoz téríteni: A közelgő halál, mint ahogy Emily esetében is kiderült, ez megoldja a dolgokat. Igaz, Noethi?
*Felmutatja két ujját, és folytatja a beszédét.*
Ha elég érzelmi behatás ér. Ezt...erre régen jöttem rá. Vagy egy harmadik, ha úgymond kitombolta magát.
*Mindkét kezével rákönyököl a pultra, elfordul mindkét lánytól.*
De úgy látom szeretsz magasztos szavakkal és kifejezésekkel dobálózni olyan helyzetekben, amiket nem látsz át. Nem tudod milyen mikor az ember személyiségzavarban szenved, hát ne ítélkezz ilyen erősen. Szánalmas...igen, az vagyok. Nem tagadom. Erőt venni? Őrültség. Ez nem ilyen egyszerű, mint ahogy kimondod. Az ember szinte semmit nem tehet, ha arra kerül a sor hogy elnyomja a másik énje. Nekem még szerencsém van, a rúna szabályozza a dolgot, de így a tudatunk össze van kapcsolva. Más személyiségzavaros emberek nem képesek kommunikálni a másik személyiségükkel. Van akiknél az egy teljesen más ember, más korú, akár nemű.
*Gépiesen mesélt maga elé a levegőbe mindarról amit az idők során olvasott, megtapasztalt, vagy mondták neki. A végén legyintett párat a kezével, majd a fejére tette a kalapját.*
Elnézést, elkalandoztam...
Én...én csak azt akarom, hogy kettőnk között minden rendben legyen. Nem tudom hogy, de azt tudom hogy miért. Ennyit akarok, azt sem bánom ha ebben a rohadt házban kell meghalnom.
*Felemeli a poharat, és kiissza a tartalmát, aztán várja a választ.*

*Noethi végig hallgatta őket ,mialatt kortyolgatta a kakaóját, aztán mikor az Emilys eset került előtérbe hirtelen félrenyelt és köhögni kezdet egy kicsit. Zavartan moslyodott el.*
Igen... úgy tünik az segített....
*Aztán ismételten csak figyelt. Jó hosszan magyarázta a férfi a dolgokat ,de látszodot ,hogy érti is és érzi is ,hogy miről beszél. A lány elpillantott oldalra, ez az ő dolguk. Emelett... nem csak ebben az egy mentális betegségben vannak hasonló dolgok. A lány keze egy pillanatra megremegett ahogyan eszébe jutott egy régi kép, majd ahogyan a monológ a végéhez tért, ő is vissza került a tudatába.*
Igaz...ha mentálisan beteg vagy...igy van.És az is...hogy ez sosem lehet mentség teljesen.

*Miközben hallgatja a férfit, befejezi a pult törlését. Hallgatja őt, s észreveszi, hogy a rongy, amivel törölgetett, tiszta vér lett, mivel még nem mosta le hegéről a piros folyadékot. Zavartan tette kézfejét a csap alá, észrevette, hogy Vincent jócskán elkalandozott, szinte beleélte magát szövegébe. Amikor végzett, látszott Noethin, hogy nem akar belefolyni, de figyel. Arca mindig is értelmet tükrözött, ezt irigyelte is sokszor tőle*
Nézd... Igazad van, és lehet, hogy ez így van. De sajnos én sem tudok tágítani a véleményem mellől. Kedvellek, tényleg, aranyos vagy, és ismerem az igazi énedet is, az érzékeny mivoltodat. De.. ezek után... nem tudom milyen erős is vagy pontosan. Ha felhúzlak valamivel? Ha valamivel igazán felidegesítelek? Mondjuk ha a fóbiád kerül előtérbe? Soha.. Soha nem felejtem el mit éltem át azalatt az 5 perc alatt, amikor kiborultál...

Megértem hogy félsz, és pont ezért akarok elzárva lenni az emberektől egy időre. Legalább annyi időre, hogy kísérletezni tudjak...
*Megint úgy tűnik mintha inkább csak magának beszélne vagy hangosan gondolkodna, a semmibe bámulva folytatja tovább.*
...Mivel a rúna miatt nem vagyok átlagos, és a tudatunk össze van kapcsolva, így talán van rá mód, hogy felülkerekedjek a dolgon, hisz a mentális betegséget mentálisan kell legyőzni, nem?
*Megfordul, most háttal könyököl rá a pultra, szemével az alkoholos italokat kémleli.*
Ha rájönnék, talán elég lenne rá tíz perc, talán egy nap, talán egy hét, vagy több, ez tisztázatlan, mind puszta elmélet. Ha Faust valahogy rendbehozza a rúnát, attól még labilis maradok, és még mindig veszélyes leszek. A ház kihozza belőlem ezt...mikor...Louis, igen, ez a neve, mikor nála laktam, nem volt hasonló bajom, teljesen normális voltam, pár dolgot leszámítva, de nem ilyen súlyos. Teljesen nyilvánvaló, hogy a ház is közrejátszik a dologban valamilyen módon. De vajon milyen módon...
*Levesz a polcról egy üveg whiskyt, majd megrázza a fejét és szinte rögtön vissza is rakja. Egy gyors lépés, és máris egyenesen Noethi arcába bámul. Úgy viselkedik mintha nem is itt lenne, inkább mindez a fejében történne.*
Másrészről, ha Noahnál egy elég erőteljes memóriazavart tudtál okozni, akkor gyakorlással talán engem is rendbe tudnál hozni. Bár ez kockázatos, és nem tudom hogy te vállalnál-e ekkora veszélyt. Ha nincs más megoldás, ez is egy lehetőség. De mindenképp kell találni egy megoldást, és fogok is, ez már biztos.
*Észbe kap, és halkan elneveti magát.*
Jó ég, úgy tűnik megint elkalandoztam, sajnálom, remélem nem ijesztettem meg senkit.
*Amelies felé fordul, és kitárja a karjait.*
Most nem kell félned tőlem...légy szíves?

*Ahogyan Amy ,úgy ő is figyeli az eseményeket, majd miútán Vincent felé fordul lepetten néz rá.*
Mint mondtam... nem csak gyógyítani tudok....de veszélyes...és nem tudom még azt irányítani. Noaht meg mindenképpen rendbe hozom..csak legyen rá lehetőségem.
*Mondta mialatt a szőke lányra pillantott megértő mosollyal.*
Nem lesz gond...nem lehet. Nem hagyom...
*Szóritotta egy pillanatra ökölbe a kezét aztán ismételten vissza pillantott Vincentre s bólintott.*
Meglehet...de idő kell míg erre rájössz egyáltalán.
*Aztán elmosolyodva figyelt.*

Talán segíthetek. Tényleg veszélyes, de végülis mit veszíthetünk?
*Mondta keserűen felnevetve, majd a pulton egy gyümölcsöstálból kiguruló narancsot pásztázott szemeivel*
Nem lehetne belőle nagy probléma. Amíg Noethi próbálkozik az elmédbe hatolni, én felügyelem, mint kívülálló. És ha baj van, szívesen megöllek.
*Vigyorodott el szélesen, majd óvatosan megfogja Vincent kezét*
...Hiányoztál.